Bődületes szlovák barbárság
A szlovák férfi ezután minden fennakadás nélkül hazatért dublini otthonába, poggyászában a robbanóanyaggal. A szlovák hatóságok csak három nappal később, kedd reggel értesítették ír kollégáikat, akik azonnal lezárták a környéket és letartóztatták a férfit. Először letartóztatták, de miután teljesen nyilvánvaló vált, hogy nem tudott arról, mit tartalmaz a csomagja, elengedték. A 49 éves szlovák villanyszerelő csomagjában elrejtett 90 grammnyi RDX, más néven hexogén, vagy T4 önmagában stabil, azonban más összetevőkkel keverve az egyik leghatékonyabb, a katonaság által is használt robbanóanyag. Az anyag kedvelt hozzávalója volt a repülőgépek ellen elkövetett robbantásos merényletek bombáinak is. Valki László nemzetközi jogász szerint ilyen bődületes ügyre nem létezik nemzetközi jogszabály. Szlovákiával szemben kizárólag akkor lehetne nemzetközi jogi eljárást indítani, amennyiben valóságos robbantási szándék áll a háttérben, de ez jelen esetben kizárható. Az ír igazságügyminiszter azonnali nyomozást rendelt el az ügyben. A szlovák belügyminiszter, Robert Kalinák sajnálatát fejezte az esettel kapcsolatban és teljes körű együttműködést ajánlott az ír hatóságoknak a kedden megindított nyomozásban. fn.hu - barikád.hu |
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























